Adatszerűen

Születtem 1966-ban, Budapesten. Feleségem, Szalai Andrea, mentálhigiénés szakember és coach. Két tündéri kislány boldog szülei vagyunk.

Munkahely, kutatói és oktatói szolgálat

A Mo-i Metodista Egyház alkalmazottja vagyok, családommal együtt az óbudai gyülekezet aktív tagjai vagyunk. Tanító presbiterként minden hónap 2. vasárnapján prédikálok. Az egyház által fenntartott Forrai Gimnáziumban vallástörténetet tanítok. A PTF-en adjunktusként vallástudományt tanítok, és a hazánkban teljesen új apologetika specializáció szakirányfelelőse vagyok.

1998 óta az Apológia Kutatóközpont keresztény felekezetközi hitvédelmi ismeretterjesztő szolgálat igazgatójaként kutató, oktató és tanácsadó szolgálatot látok el. A Kutatóközpont tanfolyamáról a parokia.hu készített riportot. A Magyar Vallástudományi Társaság (MVT) rendes tagja, a MEÖT Vallásközi és Dialógus Bizottságában egyházam megbízott képviselője vagyok. 

Végzettség

• Hittudományi doktorátus (PhD, Evangélikus Hittudományi Egyetem, 2013) – disszertáció (magna cum laude)
  
• Vallástudomány szakos szabad bölcsész (MA, Zsigmond Király Főiskola, 2009)
  
• Hittanár (BA, Evangélikus Hittudományi Egyetem, 2000)
  
• Német szakos nyelvtanár (BA, ELTE-BTK, 1996).
  

Idegen nyelvi ismeretek

• Nyelvvizsga: német felsőfokú, angol középfokú.
  
• Bibliai héber és görög (EHE).
• Más vallási nyelvek (arab, kínai, japán stb.) bevezető szinten.

Személyesen

Amint az MBTI tesztből kiderült, INFJ-A (védőügyvéd személyiség típus) vagyok, ami viccesen pontos, hiszen egész életemben zsigerből védtem mindent, ami érték. Talán ezért voltam a fociban mindig kapus vagy hátvéd, ezért foglalkozom tini korom óta önvédelemmel (ld. kombativ.hu) és hivatásszerűen hitvédelemmel.

A lelkiségi típusok közül többel is azonosulni tudok: a naturalistával, a tradicionalistával, a racionalistával és az aktivistával. Ez talán megmagyarázza teológiai szimpátiáimat is: ha létezne ilyen, paleo-orthodox lennék.

Hivatásszerűen

Miért foglalkozik valaki hivatásszerűen a vallásokkal? Ami engem illet, a vallások sosem csupán elméleti szinten érdekeltek. Mindig is a realitás, a való igazság foglalkoztatott, és annak a gyakorlati jelentősége. Létezik-e Isten? Ha nem, miért gondolják mégis olyan sokan, hogy létezik? Ha pedig létezik, vajon milyen? Honnan tudhatom mindezt? És mit jelent mindez itt és most?

Még a gimnáziumi évek alatt, 16 évesen lettem buddhista, és hamar rátaláltam a zen irányzatra, amely a leginkább megfelelt nekem. Buddhizmust a Körösi Csoma Sándor Buddhológiai Intézetben tanultam (1989-1990). Nem valószínű, hogy megvilágosodtam volna, de meditatív élményeim alapján a Tant igaznak tartottam, és úgy terveztem, hogy életem hátralevő részében szerzetesként fogok élni, így erre készültem. Amennyire a zen az én választásom volt, annyira nem rólam szólt, hogy 1990-ben, 24 évesen egy váratlan istenélmény hatására keresztény hitre tértem, és azóta is az vagyok. Rögtön megtérésem után azonban egy szélsőséges karizmatikus gyülekezetbe kerültem, amelyet fél év után kénytelen voltam otthagyni, mert úgy láttam, hogy nem egy tanítás ellentmond annak, amit a Bibliában olvasok és amit az életben tapasztalok.

Élményeim tanulságaként egyfelől a vallások világának szenvedélyes kutatója maradtam, másfelől mindig is mélyen együttéreztem azokkal, akik a vallások világában szereztek lelki sérüléseket. Rá kellett döbbennem, hogy nem csak tévedni emberi dolog, hanem másokat megtéveszteni is az, és hogy a vallások világában is szükség van fogyasztói védelemre, ambulanciára és rehabilitációra, illetve megelőzésként a korrekt ismeretterjesztésre.

Talán ezért kerestek fel egyre gyakrabban olyanok, akik az enyémhez hasonló „tranzit" helyzetbe kerültek – saját keresésük részeként, kényszerűségből, vagy szeretteikért aggódva. Ők bizalmat szavaztak nekem, én pedig igyekeztem nekik segíteni a valóban szabad és önálló világnézeti döntésben, hol ismerettel, hol együttérzéssel. Mindenkin persze nem tudtam, és nem tudok segíteni, de ami csodát közelről láthattam, az erőt ad, és kárpótol minden kudarcért és bánatért. Persze, minden igyekezetem ellenére követtem és követek el hibákat, de talán éppen ezért merem másoknak tanítani, hogyan érdemes ezen a területen dolgozni.

Több száz emberrel hozott már össze ilyen furcsa utakon a sors, de mindnyájuknak hálás vagyok valamiért, hiszen nem csak ők tanultak tőlem, hanem én is tőlük. Azáltal, hogy tapasztalataikat, tanulságaikat megosztották velem, azok beépülnek a beszélgetéseimbe, az előadásaimba és az írásaimba is, tehát tulajdonképpen együtt segítünk másoknak fellélegezni Isten szabad ege alatt. Nem a klienseim voltak, hanem munkatársak lettünk.

A kutatás, az oktatás és a tanácsadás közben két terület vált számomra különösen is izgalmassá. Az egyik a kereszténységen belüli problémák, bajok, hibák, tévedések, szélsőségek, bűnök okainak és gyógyírjának a kutatása, avagy mit, hogyan és miért szoktunk „elrontani" a hitéletben mi keresztények. Mivel már elég „adelfogén" (testvéri eredetű) sebet láttam közelről, és ezért számomra Krisztus Teste ma is vérzik, gyógyult gyógyítóként igyekszem tenni a dolgom. Az áldozatok sebeit mosva, kötözgetve persze sokszor érzek magamban valamiféle szent dühöt, de ez valahogy mindig munkaerővé transzformálódik bennem. A másik terület a más vallásúak hitének, gondolkodásmódjának, életérzésének, motivációinak minél jobb és mélyebb megértése. Nekem is vannak emlékeim arról, hogy egyes keresztények hogyan viselkedtek velem, amikor még buddhista voltam, más vallású ismerőseim is eleget meséltek negatív élményeikről, és én is kaptam már hideget, meleget. Ezért igyekszem tenni valamit azért, hogy mi keresztények valóban úgy bánjunk másokkal, ahogy mi is szeretnénk, hogy mások bánjanak velünk. – Laus Deo